FOUR STARS - Aranyosi, Csenki, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Ráskó Eszter

Budapest, Pest megye
2018. március 28. 19:30 - 21:00

Az előadás időtartama kb. 120 perc, 1 szünettel

 

Aranyosi Péter:

Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen rúdtánc-idomárja. Borostás tanárember, noha csak hallgatóként látott katedrát. Komolytalan családapa. A számítógépes stratégiai játékok és a stand-up fellépések olykor napokra is elszólítják a gyermekei mellől. Vele van az erő, de érzi, nem jelent jót halottas kocsival érkezni az APEH-be. A Kabinet Rt. buli- és tömegzenekar jobb keze, az ember, aki bosszút forral a saját édesanyja ellen.

Csenki Attila:

Adrenalinfüggő, pacalsaláta-alkotó szülők gyermekeként Kiskunfélegyházáról indult el szerencsét próbálni előbb az egyetemre, aztán Angliába. Később a régiség-kereskedelem, majd a hivatásos humor felé fordult. A bulvármagazinok és Cirmi cica, mágikus hengerrel felvértezett réme, akit az újságírók csak úgy emlegetnek: A humorista, akinek a nevét nem ejtjük ki!. Örök lázadóként szabotálta a névrokonok klubját, felfedezte a szocreál-szellemvárost, és bátran kritizálta a kommandós mosógépszerelőket. A polgárpukkasztás nála becsületbeli ügy, szívesen tágítja a határokat, miközben szakértője lett a terhes szakirodalomnak is. Bőrpuff-varró realista, az örök felháborodott vidéki, aki a Mónika showba nem jutott be, a Humorfesztivál döntőjébe viszont igen. India szakértő, a csenkizmus, mint vallási eszmerendszer megalkotója, tehetség-kutató.

 

Janklovics Péter:

A Kisherceg tudósa, a Revizor, járási orvosa, idegbeteg, tolószékes rendező, zeneakadémiai oktató, és a Sziget arca is volt már. Egy ember, akiben számtalan személyiség találkozik most már a dumaszínpadon is. Színész, humorista, performansz-harcos, kisfilm-hős, és szerethető antihős, alkalmi jelleggel rádiós műsorvezető. Évtizedes színészi tapasztalattal is lámpalázas előadás előtt. Megmondta: senkiháziak kezében a popszakma, és nem megy ki a Szigetre, inkább üzérkedik a jegyekkel. Susogós melegítő, zsír verda, trikó, fonetikus angoltudás, ő Mr. Prodizsáj, akinek a humorára sem mondhatja senki, hogy nem tetszetős. A literál zenei stílus nagykövete, a legtehetségesebb Michael Jackson-imitátor Michael Jackson óta.

 

Szomszédnéni Produkciós Iroda:

A Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat  2001-ben alakult, tagjai Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs. Ők a Showder Klub , a Comedy Central és a Rádiókabaré állandó fellépői, 2011-ben megkapták a Magyar Rádió „humor-oszkárját” a Bon Bon díjat, majd 2014-ben a Karinthy-gyűrűt.  Az „Édeshármasban” című önálló estjük mellett láthatók a „Csakazértis” és a „Belül semmi” című produkciókban, illetve szereplői a Dumaszínház legújabb Roastjának. 

Forrás: https://dumaszinhaz.hu/eloadasok/four-stars-aranyosi-csenki-janklovics-szomszedneni-vendeg-rasko-eszter-Budapest-20180328-1930

Hirdetés
Kattints a megtekintéshez!

Program kategóriája

Művészeti Szórakoztatás

Helyszín

Hely
Corvin
Cím
1082 Budapest Corvin sétány 1/b
GPS
47.48578, 19.07523
Exportálás naptárba
Hirdetés