Visegrád Fellegvár

Visegrád, Pest megye
Jelenleg nyitva van

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült.

Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig, majd a 1490-től a koronaőrők kezén volt. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak.

Minden kiállításon gépi idegenvezetés található. Egyéb idegenvezetés a Mátyás Király Múzeumnál igényelhető.

A Fellegvár és kiállításai kb. 1 óra alatt megtekinthetők.


A mai látogató több érdekes kiállítással is találkozhat fellegvári látogatása során:

  • A vár történeti kiállítása
  • Rekonstruált makett-erődrendszer, vár
  • A Szent korona történeti kiállítás
  • Panoptikum
  • Vadászati, halászati és gazdálkodási kiállítás

Nyitvatartás

Május 01. - Szeptember 30.
hétfő: 09:00 - 18:00
kedd: 09:00 - 18:00
szerda: 09:00 - 18:00
csütörtök: 09:00 - 18:00
péntek: 09:00 - 18:00
szombat: 09:00 - 18:00
vasárnap: 09:00 - 18:00
Március 01. - Április 30.
hétfő: 09:00 - 17:00
kedd: 09:00 - 17:00
szerda: 09:00 - 17:00
csütörtök: 09:00 - 17:00
péntek: 09:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 17:00
vasárnap: 09:00 - 17:00
Október 01. - Október 26.
hétfő: 09:00 - 17:00
kedd: 09:00 - 17:00
szerda: 09:00 - 17:00
csütörtök: 09:00 - 17:00
péntek: 09:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 17:00
vasárnap: 09:00 - 17:00
Október 27. - November 30.
hétfő: 09:00 - 16:00
kedd: 09:00 - 16:00
szerda: 09:00 - 16:00
csütörtök: 09:00 - 16:00
péntek: 09:00 - 16:00
szombat: 09:00 - 16:00
vasárnap: 09:00 - 16:00
December 01. - December 24.
hétfő: -
kedd: -
szerda: -
csütörtök: -
péntek: 10:00 - 16:00
szombat: 10:00 - 16:00
vasárnap: 10:00 - 16:00
December 25. - Január 10.
hétfő: 10:00 - 16:00
kedd: 10:00 - 16:00
szerda: 10:00 - 16:00
csütörtök: 10:00 - 16:00
péntek: 10:00 - 16:00
szombat: 10:00 - 16:00
vasárnap: 10:00 - 16:00
Január 11. - Február 28.
hétfő: -
kedd: -
szerda: -
csütörtök: -
péntek: 10:00 - 16:00
szombat: 10:00 - 16:00
vasárnap: 10:00 - 16:00
Hirdetés

Helyek a közelben

Alsóvár (Salamon-torony)

Az alsóvár lakótornya, az ún. Salamon-torony a korszak magyarországi építészetében szinte... Tovább

Történelmi Játszópark

Visegrádon a Királyi Palota előkertjében mesekert és foglalkoztató ház várja játszani... Tovább

Királyi Palota - Mátyás Király Múzeum

A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos... Tovább

Visegrádi Bobpálya

Visegrádon a Nagyvillám-Kilátó mellett 2 bobpálya kanyarog a hegyoldalban. 1991 óta... Tovább

Zsitvay-kilátó

A 377 m magas Nagy-Villám tetején a Magyar Turista Szövetség fennállásának 20... Tovább

Bertényi Miklós Füvészkert

A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma... Tovább

Julianus-kilátó

A Julianus, vagy Hegyes-tetői kilátó a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját feltár... Tovább

Törökmező Turistaház - Kalandpark és Kis-Állatpark

Szeretettel várjuk Önt a Börzsönyben, a Dunakanyar legnagyobb élményparkjában egy... Tovább

Prédikálószék

A Prédikálószék a Visegrádi-hegység egyik hegye Komárom-Esztergom megye és Pest megye... Tovább

Dobogó-kő

A Dobogó-kő népszerű kiránduló- és üdülőhely, a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja, 70... Tovább

Település kereső

Hirdetés