Bertényi Miklós Füvészkert

Visegrád, Pest megye
A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma fogadja a látogatót. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán-, akác- és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc-, duglasz-, erdei- és vörösfenyő állományokat telepítettek. A munkákat először Mundi István, később Koncz Antal kerületvezető erdészek irányításával végezték el. A területet a vadkárok megelőzése érdekében bekerítették. 1978-ban dr. Madas László és dr. Madas András ötlete alapján Bertényi Miklós és dr. Varga Gábor erdőmérnökök vezetésével kezdték meg a területnek arborétummá történő alakítását. Az állományok szélére különleges díszt (virág, őszi lombszíneződés stb.) adó fajokat telepítettek. Az 1980-as években madártani tanösvényt hoztak létre. 1985-ben a FAO Erdészeti Szekciója hazánkban tartotta közgyűlését. Ennek emlékét őrzik még ma is a tagországok küldöttei által ültetett fák. Sétánk során számozott jeltáblákat követhetünk. Az első táblánál állva választhatunk, merre kezdjük meg sétánkat; a vadregényes Erdőanyai-szurdokba indulunk-e először, vagy a körsétára.
Látogatás: Előzetes bejelentkezés alapján bármikor, jelentkezés Koncz Miklós kerületvezető erdésznél.

Nyitvatartás

Április 01. - Október 01.
hétfő: -
kedd: -
szerda: -
csütörtök: 10:00 - 20:00
péntek: 10:00 - 20:00
szombat: 10:00 - 20:00
vasárnap: 10:00 - 20:00
Hirdetés

Helyek a közelben

Visegrád Fellegvár

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a... Tovább

Visegrádi Bobpálya

Visegrádon a Nagyvillám-Kilátó mellett 2 bobpálya kanyarog a hegyoldalban. 1991 óta... Tovább

Királyi Palota - Mátyás Király Múzeum

A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos... Tovább

Történelmi Játszópark

Visegrádon a Királyi Palota előkertjében mesekert és foglalkoztató ház várja játszani... Tovább

Zsitvay-kilátó

A 377 m magas Nagy-Villám tetején a Magyar Turista Szövetség fennállásának 20... Tovább

Alsóvár (Salamon-torony)

Az alsóvár lakótornya, az ún. Salamon-torony a korszak magyarországi építészetében szinte... Tovább

Julianus-kilátó

A Julianus, vagy Hegyes-tetői kilátó a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját feltár... Tovább

Prédikálószék

A Prédikálószék a Visegrádi-hegység egyik hegye Komárom-Esztergom megye és Pest megye... Tovább

Törökmező Turistaház - Kalandpark és Kis-Állatpark

Szeretettel várjuk Önt a Börzsönyben, a Dunakanyar legnagyobb élményparkjában egy... Tovább

Szentendrei Skanzen - Néprajzi Múzeum

1972-ben önálló, országos múzeumként megalakult a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén... Tovább

Település kereső

Hirdetés