Kilátás a Külső-tóra

Tihany, Veszprém megye

Az Apáti-hegyről gyönyörű kilátás tárul a félsziget belsejére, a Külső-tóra, a Belső-tóra, az ősközségre, a háttérben pedig Balatonfüredre. Megközelíthetőség: Sajkod felől a Mályva utca tetejétől egy rövid turistaúton.


Az Apáti-hegy a félsziget egyik legértékesebb élőhelye. A hegytetőn a részben másodlagos gyepekben egész sor mediterrán-szubmediterrán növény él. A délszaki klíma a rovaroknak is kedvező, a hazánkban ritka nagytermetű mediterrán kabócafajok cirpelésétől hangosak a nyári délutánok: az óriás énekes kabóca és a mannakabóca is szép számban él itt.

A Külső-tó a hegy lábánál terül el, amely a félsziget egykori vulkánjának főkráterében keletkezett, erősen feltöltődött, sekély tó, a tengerszint felett 116 m magasságban. Az 1800-as évek elején levezető csatornákat ástak, hogy a tó vizét az Aszófői-séden keresztül a Balatonba vezessék. A lecsapolt területet kaszálóként hasznosították. 1976-ban az akkori természetvédelmi hatóság vette át a terület kezelését. A levezető csatorna lezárásával ekkor kezdődött meg a tó eredeti állapotának visszaállítása.


Az azóta eltelt három évtized alatt a vízi növényzet teljesen visszatelepült, s megjelentek a vizes élőhely jellegzetes állatfajai is. Gazdag a vízhez kötődő rovarvilág, különösen sok ritka szitakötőfaj találta itt meg életfeltételeit. Nagyszámú kétéltű és hüllő él a tóban, a mocsári teknős állománya kiemelkedő. A madarak közül a nyári lúd, a bölömbika vagy a barna rétihéja hosszabb ideje költ itt, az utolsó évtizedben pedig nagytestű gémfélék - a nagykócsagok, vörös és szürke gémek, bakcsók nagy költőtelepe jött létre.

Hirdetés

Helyek a közelben

Tihanyi kilátó (Örtorony kilátó)

A kilátó a Tihanyi félsziget közepén, a Külső-tótól nyugatra a 216 m magas Apáti-hegyen... Tovább

Tihanyi őslevendulás

A tihanyi Csúcs-hegy oldalában található a mai napig immár lassan 50 éves őslevendulás... Tovább

Sajkodi strand

A strand előtt egy árnyékos parkoló fogadja az ide érkezőket. Ahogy belépünk a kicsiny... Tovább

Tihanyi levendulás

A tihanyi levendulás, a Tihanyi-félszigeten elterülő, Magyarország első ipari célú nagy... Tovább

Kalandsziget

A Kalandsziget Gödrös szabad strandnál található. A vadregényes, kacsák által látogatott... Tovább

Gödrösi szabadstrand

A Tihanyi-félsziget bejárati útja után található az ingyenes Gödrösi strand. Fürdés... Tovább

Szélmarta sziklák (Kiserdő tető)

Balatonfüred felől Tihanyba érve jobb kéz felől a falu első utcájában tudunk leparkolni... Tovább

Barátlakások

Az Óvár keleti oldalában, a sziklafalban a XI.-XIV. század között ortodox görög... Tovább

Belső-tó

A Belső-tó közvetlenül a falu közelében található, csaknem kerek, víztükre nyílt. A... Tovább

IV. Károly Kálvária

1926-tól kezdve néhány év alatt közadakozásból épült meg az ország legszebb XX. századi... Tovább

Település kereső

Hirdetés