Belső-tó

Tihany, Veszprém megye

A Belső-tó közvetlenül a falu közelében található, csaknem kerek, víztükre nyílt. A Balaton szintjénél 26 m-el magasabban helyezkedik el, a vulkáni erupció lesüllyedt kalderájában. Egykor gazdag növény- és állatvilágáról volt híres. Az elmúlt évtizedekben ázsiai növényevő halfajok betelepítésével az eredeti növényzetet teljes egészében kipusztították, s az ott fészkelő madarak a Külső-tóra telepedtek át. A táplálékul szolgáló növényzet eltűnése után aztán a betelepített halfajok is kipusztultak, s azóta a vegetáció lassan ismét megerősödik. A Belső-tó ma kedvelt horgászterület.

A Belső-tó partján egykor libákat legeltettek a tihanyiak, nemrégiben pedig egy kisebb szürke marha gulya került a tó déli oldalán húzódó legelőre. Az állatok ide telepítése több célt szolgál. A régi magyar háziállatok megőrzése éppúgy feladata a természetvédelemnek, mint a vadon élőké. Gazdaságossági, termelékenységi szempontoknak ezek a régi fajták már aligha tudnak megfelelni, megtartásuk mégsem öncélú, ezek a háziállatok is évszázados alkalmazkodás eredményeit hordozzák magukban. Képesek voltak fennmaradni és hasznot hajtani a legmostohább körülmények között. A magyar szürke szarvasmarha a rossz minőségű legelőkön, többlettakarmány nélkül, teljesen rideg tartásban is életképes, téli táplálékát akár a hó alól is kikaparja. Mindezek miatt kiválóan alkalmas felhagyott legelők visszaállítására, elgyomosodott, vagy éppen savanyú füvű lápterületek kezelésére. A tó nyugati partjáról nézve régmúlt időket idéz a táj: a magyar szürke gulya mögött a Bencés Apátság kettős tornya, melynek képe szélcsendes időben visszatükröződik a vízen.

A másik fontos gyeplakó, az ürge. A visszatelepítési munkára 2003 nyarán került sor, az akkor kihelyezett 220 pédányból mostanra több ezres kolónia fejlődött. Az ürge a rövidfüvű gyepek lakója, s fontos szerepet tölt be az ilyen élőhelyek életében: járataival lazítja, átforgatja, átszellőzteti a talajt, javítja annak vízellátását. Táplálék-állatként meghatározó a szerepe olyan ragadozómadarak fennmaradásában, mint a kerecsensólyom vagy a parlagi sas. Ezek a madarak ugyanis, ha tehetik, főként ürgével táplálkoznak

Hirdetés

Helyek a közelben

Levendula Ház Látogatóközpont

A Levendula Ház Látogatóközpont minden korosztály számára élményt nyújtó módon mutatja be... Tovább

Dotto Kisvonat

A Dotto vonatok 20 éve járják a tihanyi félsziget útjait. A kisvonat évről évre egyre... Tovább

Tihanyi Apátság

A Tihanyi Bencés Apátságot I. András király alapította 1055-ben Szent Ányos püspök és... Tovább

Apátsági Forrás-barlang

A barlang Tihany község belterületén az apátsági templommal szemben, a Csokonai ligetben... Tovább

Somosi szabadstrand

Szolgáltatások: mosdók, öltöző, büfék, VMSZ vízimentő szolgálat. A faluhoz legközelebb... Tovább

IV. Károly Kálvária

1926-tól kezdve néhány év alatt közadakozásból épült meg az ország legszebb XX. századi... Tovább

Visszhang-domb

A Kálvária mellett keletre fekszik. A legrégibb balatoni útikalauzban, 1848-ban azt... Tovább

Napsugár hajóállomási strand

A szép füves strand belépődíjas, viszont ingyenes parkolót találunk a közelben több... Tovább

Szélmarta sziklák (Kiserdő tető)

Balatonfüred felől Tihanyba érve jobb kéz felől a falu első utcájában tudunk leparkolni... Tovább

Átrium strand

Strandunk a Balaton legszebb partján a Tihanyi félszigeten található. Területe 5500 m... Tovább

Település kereső

Hirdetés