Nagyvázsonyi Református templom

Nagyvázsony, Veszprém megye

A Nagyvázsonyi Református Egyházközség az 1500-as évek utolsó évtizedében alakul meg – jobbára várkatonák és családtagjaiból.

A barokk műemléktemplom mai formáját 1786-ban nyerte el, a torony jelenlegi állapotában 1830-ra épült fel. A közösség híres vendége volt Csokonai Vitéz Mihály, aki több héten át vendégeskedett a parókia akkori tudós-költő lelkészénél, Édes Gergelynél. Csokonai Nagyvázsonyban értesült a hírről, hogy szerelme, Lilla máshoz ment feleségül. A borozgatást követően “otthagyott csapot s papot” – innen ered maga a szólás is.
A nagyvázsonyi református közösség jelenleg 70 felnőtt tagot és kb. 30-40 gyermeket, fiatalt számlál. Az egyházközség lelkészi szolgálatát a zánkai református lelkész látja el, az istentiszteleti alkalmak mellett hittancsoport, ifjúsági bibliakör működik, az egyházközség alkalmanként missziós családi ill. gyermekprogramokat szervez, valamint helyet ad községi alkalmaknak (pl. élő betlehemes stb.). A templomkulcs Szombati József gondnoktól elkérhető (Iskola u. 2/b.). Istentiszteletek: vasárnap 10 óra

Hirdetés

Helyek a közelben

Vári- Evangélikus templom

A Nagyvázsonyi Evangélikus templom, emléket állít azoknak a névtelen végvári hősöknek... Tovább

Postamúzeum

A faluképi jelentőségű, műemlék épületben 1968 óta láthatóak hírközlés-történeti... Tovább

Schumacher ház

A szabadtéri néprajzi kiállítóhelyként működő, utolsó tulajdonosáról Schumacher-háznak... Tovább

Kinizsi vár

A vár legdicsőségesebb uráról, az összes csatáját győztesen megvívó Kinizsi Pálról kapta... Tovább

Szent Ilona templom

Nagyvázsonyban található a Szent Ilona római katolikus templom is. 1777-ben építették... Tovább

Nepomuki Szent János szobor

A Szent János hídon lévő szoborfülkében Nepomuki Szent János szobra áll. A régi... Tovább

Szent Mihály - Pálos kolostor romok

A kolostor története A mondai hagyomány szerint Kinizsi Pál egyik török rabjának... Tovább

Kovács múzeum

Tarsoly László kovácsmester magánmúzeuma 2003 óta üzemel az 1970 óta folyamatosan működ... Tovább

Szent István templom

Nagyvázsony római katolikus plébániáját a XI. században alapították. Templomát a falu... Tovább

Kossuth Lajos kilátó (Halom-hegyi kilátó)

Dörgicse és Mencshely között kb. félúton található, a közigazgatásilag Mencshelyhez... Tovább

Település kereső

Hirdetés