Bozsó Gyűjtemény

Kecskemét, Bács-Kiskun megye
Jelenleg nyitva van

Bozsó János (1922-1998)

Kecskeméten élt és alkotott.
Festői indulásával párhuzamosan értékmentésbe is kezdett: ahogy csendéleteihez gyermekkorát idéző népi kerámiákat keresett, úgy látta, hogyan pusztulnak, kallódnak a már ritkaságnak számító népművészeti remekek. Miközben festette az Alföldet, járta a falvakat, tanyákat, és szinte minden porta padlásán, fészerében talált kidobásra ítélt kincseket – eleinte csupán egy polcot akart telerakni ezekkel a régiségekkel. De amint gyűjteménye gyarapodott, egyre jobb szemmel és tudatosabban gyűjtött, vásárolt vagy cserélte el egy-egy képét értékes magyar néprajzi, vagy európai iparművészeti tárgyra. Egyre növekvő, múzeummá érett kollekcióját 1976-ban „szeretett szülővárosának, Kecskemétnek” ajándékozta azzal a feltétellel, hogy a gyűjtemény autonómiája megmarad, és nem olvasztják be más gyűjteménybe. 1979-ben a nagyközönség számára is megnyílt a Klapka-házban berendezett Bozsó Gyűjtemény.
Életművét és gyűjteményét az 1993-ban létrehozott Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítvány gondozza. A Bozsó Gyűjteményt az alapítvány a művész eredeti elrendezésében őrzi és mutatja be, Bozsó János képeiből pedig rendszeresen időszaki kiállításokat rendez. 2011-ben Kecskemét város Bozsó János-díjat alapított az egyes művészeti ágakban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek. 2012-ben megújult és kibővült a Bozsó Gyűjteménynek otthont adó épületegyüttes, ezzel párhuzamosan itt nyert elhelyezést a Hanga Óragyűjtemény is. A Bozsó Gyűjtemény 1500 m2-es kiállítóterével a régió legnagyobb látogatható magángyűjteménye. Állandó kiállításán a magyar népművészet és az európai iparművészet emlékei mellett egyházművészeti tárgyak és Bozsó János alkotásai láthatóak.

Nyitvatartás

Egész évben
hétfő: -
kedd: -
szerda: -
csütörtök: 10:00 - 18:00
péntek: 10:00 - 18:00
szombat: 10:00 - 18:00
vasárnap: 10:00 - 18:00
Megjegyzés a nyitvatartáshoz:

Előzetes egyeztetéssel más időpontokban is nyitva tart.

Hirdetés

Helyek a közelben

Cifrapalota - Katona József Múzeum

A Rákóczi út és a Szabadság tér (Főtér) találkozásánál lévő házat 1902-ben Márkus Géza... Tovább

Tudomány és Technika Háza

Kecskemét kulturális életének egyik központja. Épülete korábban a város neológ... Tovább

Kecskeméti Rajzfilmstúdió

Színvonalas művészi animációs rövidfilmek, televíziós sorozatok, egészestés rajzfilmek... Tovább

Vadaskert

A Kecskeméti Vadaskert Magyarország legkisebb állatkertje (mindössze 2,6 hektár)... Tovább

Kecskeméti Planetárium

Szeretettel várjuk a csillagos égbolt színházába, ahol nappal és zuhogó esőben is a... Tovább

Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

A száguldás szerelmeseinek óriási élményt biztosít a 6 pályás csúszda. Ikercsúszda... Tovább

Kecskeméti Arborétum

Az arborétum területén 1986-ig mezőgazdasági művelés folyt. Ebben az évben (1986) egy... Tovább

Település kereső

Hirdetés