Jáki Szent György Apátsági templom

Ják, Vas megye
Jelenleg nyitva van
A jáki templom alapítója a Ják nemzetségből származó Jáki Nagy Márton nemes, a környék gazdag földbirtokosa. A Ják nemzetség alapítója az a Wasserburgi Wecellin nevű bajor lovag, aki Gizella királynő, Szt. István feleségének kíséretében jött be Magyarországra. Itt a királyi testőrség parancsnoka lett és nagybirtokot kapott. A templom és a bencés kolostor alapításának ideje: 1214. Az építés 1256-ig tartott, három szakaszban. Stílusa alapvetően román, de már megjelennek a gótikus elemek is. Fellelhető a gyönyörű díszítésekben az észak-francia, normann hatás, valamint a burgundi, a bambergi dóm kőfaragók hatása is.
A templom előtt elhelyezkedő Szent Jakab kápolnát 1992-ben tárták fel. Beigazolódott, hogy a kápolna nem csontház volt, hanem a falu temploma. Sőt megtalálták a még korábbi templom rotunda rajzolatú fundamentumát, valamint a korabeli temetőt, a XI. századtól kezdve sok-sok halottal.
1991-ben az ún. Mária-oltár restaurálásakor leltek rá a jáki gótikus szárnyas-oltárra az elveszettnek vélt négy táblaképpel (Péter, Pál, Bertalan és Ker. Szent János). Visszakerült egykori helyére a nagytemplom északi hajójának az oltárához.

Nyitvatartás

Egész évben
hétfő: 09:00 - 18:00
kedd: 09:00 - 18:00
szerda: 09:00 - 18:00
csütörtök: 09:00 - 18:00
péntek: 09:00 - 18:00
szombat: 09:00 - 18:00
vasárnap: 09:00 - 18:00
Hirdetés

Helyek a közelben

Történelmi Témapark

A Történelmi Témaparkot Szombathelyen találhatják meg, (Régi Ferences-kert területén). A... Tovább

Kámoni Arborétum

Bátran állíthatjuk, hogy a Kámoni Arborétum ma Pannónia legszebb gyűjteményes kertje... Tovább

Település kereső

Hirdetés